Újabb eredmények a rák gyógyításában

Újabb eredmények a rák gyógyításában

A kísérleteket a 90-es években kezdték el. Brath Aggarwal, a Genentech (biotechnológiai nagyvállalat) egykori kutatójának vezetésével. Aggarwal rákkutatással foglalkozott és figyelme a kurkumin felé fordult. Felidézve fiatalkori emlékeit, vagyis hogy a kurkuma az ajurvédikus gyógyászatban gyulladáscsökkentő hatású, úgy döntött, hogy ad egy esélyt a fűszernövénynek.

Aggarwal sok cikket, adatot publikált, miszerint a kurkumin gátolja a ráksejtek osztódását és szétvándorlását. Munkája alapján a kurkumint mint segédmolekulát kipróbálták korai fázisú klinikai vizsgálatokban, hasnyálmirigyrák és a csontvelőrák egyik fajtája, a mielóma esetén. Mások azóta vastagbélrák, melanóma és Alzheimer-kór megelőzésére is kipróbálták.

A Texas Egyetem kutatói, egereken végzett kísérleteik során arra a megállapításra jutottak, hogy a kurkumin a rákot a kezdeti és az előrehaladott fázisban is képes késleltetni – ugyanúgy, ahogy azt a cianidin és sok más bioflavonoid is teszi. A kurkumin megakadályozhatja a metasztázis kialakulását és elterjedését is.

Az érrendszer egészsége, a keringés szempontjából igen lényeges a koleszterin és a lipidperoxidok szintje a vérben. A vizsgálat során 7 napon át adtak önkénteseknek napi 500 mg kurkumint. Jelentős csökkenést tapasztaltak a szérum lipidperoxidok szintjében (33%), növekedést a “védőhatású”, HDL-koleszterin szintjében (29%), valamint csökkenést a vér teljes koleszterin szintjében (11,63%). Ezért a kurkumint az érelmeszesedés elleni hatékony megelőző szernek minősítették. – Indian J Physiol Pharmacol, 64(5):273-5, 1992. október

Megvizsgálták a kurkuminnak a vesére gyakorolt hatását is. Patkányokban mesterségesen vesebetegséget idéztek elő, majd kurkumint adtak nekik. Az eredmények azt mutatták, hogy a kurkumin képes volt helyreállítani a normális veseműködést, megakadályozta a szabad gyökök károsító hatását, növelte a vese glutation tartalmát és glutation-peroxidáz aktivitását (erős antioxidáns hatás). Megakadályozta továbbá a lipid-peroxidáció okozta vesekárosodást, ezért a kutatók vesebetegségekben ígéretes lehetőségnek tartják a kurkumin szedését. – British Journal of Pharmacology, 200, Vol 129, Iss 2, pp 231-234 Megvizsgálták a kurkuminnak a vesére gyakorolt hatását is. Patkányokban mesterségesen vesebetegséget idéztek elő, majd kurkumint adtak nekik. Az eredmények azt mutatták, hogy a kurkumin képes volt helyreállítani a normális veseműködést, megakadályozta a szabad gyökök károsító hatását, növelte a vese glutation tartalmát és glutation-peroxidáz aktivitását (erős antioxidáns hatás). Megakadályozta továbbá a lipid-peroxidáció okozta vesekárosodást, ezért a kutatók vesebetegségekben ígéretes lehetőségnek tartják a kurkumin szedését. – British Journal of Pharmacology, 200, Vol 129, Iss 2, pp 231-234

A cukorbetegségre (diabétesz) gyakorolt hatás ugyancsak egy állatkísérletnek volt a tárgya. Sztreptozotocin injekcióval cukorbeteggé tett patkányoknak 8 héten át kevertek a táplálékukba kurkumint, ennek következtében javultak a vizelet laboratóriumi értékei (albumin, karbamid, kreatinin és szervetlen foszfor), valamint mérséklődött a nátrium és a kálium kiválasztása. A kontrollcsoporthoz képest a kurkuminra fogott diabéteszes patkányok májának súlya is csökkent. Arra a következtetésre jutottak, hogy a cukorbetegség körülményei között kurkumin adagolásával tökéletesebbé válik az anyagcsere. – Mol Cel Biochem, 152(1):13-21, 1995. november 8.

Ez a gyógynövény különböző gyulladások (pl. ízületi-gyulladás, hasnyálmirigy-gyulladás) kezelésére alkalmas. Ezen kívül kiváló fájdalomcsillapító, vértisztító, májvédő, vérkeringés javító, valamint gátolja a vérrögök kialakulását és elősegíti a sebgyógyulást.

A kurkumin jótékony hatásai lehetnek még:

  • Vérkeringés javítására, vérömlenyek oldására, vérrögök kialakulásának meggátlására alkalmazzák, csökkentve a trombózis és az infarktus kialakulását.
  • Vértisztító és stimulálja az új vérsejtek képződését.
  • Serkenti a zsíranyagcserét, segítve az epeváladék epehólyagból való kiürülését, koleszterin csökkentő, étvágyjavító, enyhíti az emésztési zavarokat.
  • Májvédő hatású, a májsejtek fehérje anyagcseréjét segítő hatása miatt.
  • Szabadgyök fogó és a májsejteket regeneráló hatása is ismert.
  • Gyulladás- és lázcsökkentő, köhögés és fájdalomcsillapító, hurutoldó.
  • Antibakteriális hatású, semlegesíti a testben a mérgeket.

Hajlékonnyá teszi az izületeket és az inakat.”

forrás:internet ;biokucko


Nyomtatás   E-mail